Élménybeszámoló Bournemouth-ból

Volt csapattársunk, Barna Bence élménybeszámolója az angol felsőoktatásról, kézilabdaéletről. Fogadjátok szeretettel.

18 évesen ismeretség nélkül Angliába költözni, majd egyetemre járni egyszerre egy hatalmas kihívás és lehetőség. A nehézségek ellenére mégis szerencsésnek mondhatom magam, hiszen azt tanulom ami érdekel (Sports Management) és a szabadidőmben is azt tehetem, amit igazán szeretnék csinálni. Ebben nagy szerepet játszik a kézilabda. 

Bournemouthba való megérkezésem utáni negyedik nap már a csarnokban találtam magam, a helyi csapat, a Poole Phoenix Handball Club edzésén. Így félév távlatából és jó pár angol bajnokival a hátam mögött, büszkén mondhatom azt, hogy jobb csapatot nem is találhattam volna. Bár nyilván a játék minősége összehasonlíthatatlan ahhoz képest, amit tavaly az NBII-ben megtapasztaltam, de egyáltalán nem lebecsülendő. Azt tudni kell, hogy Angliában a kézilabdában mindenki amatőr státuszú sportoló. A sportág elterjedésében a legnagyobb szerepet a 2012-es hazai rendezésű ötkarikás játékok adta. Ebből adódóan a játékosok átlagéletkora felnőtt szinten is rendkívül alacsonynak mondható, hiszen a legtöbben az olimpia után fogtak először labdát a kezükben.

Az én egyesületemet is 2012 után alapította egy volt olimpikon kézilabdázó, John Pearce. John az olimpiai program keretében 6 évig kézilabdázott skandináv országokban. Ennek hatásaként a klub törekszik az északi stílust, a tempohandballt követni több-kevesebb sikerrel. A gyors középkezdések és a leindítások gyakorlása állandó résztvevője az edzéseknek. Megemlítendő még az a döbbenetes odaadás és ötletesség, ahogy az egyesületet reklámozzák (angolos kifejezéssel élve marketingelik) nap mint nap. 

Mentalitásban is egy kicsit más az itteni közeg, mint amihez szoktam. Egyfelől néhol képes zavarni a már-már fegyelmezetlenség az edzéseken, másfelől viszont egy olyan jó kedvvel találkozik mindenki edzéseken, ami hihetetlen pozitív hatással van a játékra. Egy-egy kulcspillanatban eleresztett cunder vagy a kilátástalan helyzetekben felmerülő kínai figura se ritkaság, ami jól bizonyítja, hogy bár teljesítmény az első itt is, de mindenki szeretne látványos megoldásokat a pályára vinni.

A csapattársaim nagy része 17-18 évesek, akikből jó pár már szerepelt utánpótlás brit válogatottakban. Ezekhez a fiatalokhoz csatlakoznak a rutinosabb (nem magamra gondolok) külföldi játékosok. Így játszhatok egy csapatban lengyel, német, portugál játékosokkal, de külön örömömre november óta tagja a csapatnak egy magyar srác is, akire pár éve még a magyar első osztályban számítottak több csapatnál is. Amellett, hogy egy nagy élmény ilyen nemzetközi csapatban játszani, tőlük aztán tényleg meg lehet tanulni egy-két trükköt. 

Nyilván az ember egy új közegben találkozik nehézségekkel, mint például mikor nem érted elsőre és másodszorra se, hogy mit mondanak neked edzésen, vagy, hogy sokszor nem ideális körülmények között van az edzés megtartva. Összeségében viszont magabiztosan állíthatom, hogy keresve se találhattam volna jobb kézilabda klubbot az egyetem mellett Angliában. Szinte minden héten van egy mérkőzés, sőt sokszor játszunk több meccset is egy hétvégén hiszen a Poole Phoenix másod és harmad osztályban is képviselteti magát. 

2016 – Kaposvár

Az egyesületi kézilabda mellett sikerült szerepet vállalnom az egyetemi kézilabda életben is, ami hihetetlen, de létezik. Heti egy edzéssel és sokszor általam levezényelve, de büszke vagyok, hogy egy kisebb városnak az egyetemén is jelen van a 40×20-as pálya szeretete. Csapatunk nem nevezhető kifejezetten erősnek, de így is bejutottunk az egyetemi kupa utolsó fordulójába. Az oda vezető útról származik az egyik legviccesebb és legkedvesebb emlékem az egész itt létemről, sőt talán egész kézilabdás „pályafutásomból”. Történt ugyanis, hogy az egyetemi kupák első fordulójában nincsenek képzett játékvezetők, így a csapatoknak kell egy-egy játékvezetőt biztosítani. Csapatunk felkészültségéből adódóan nekünk nem volt ilyen segítőnk, ezért a szervezők a lelátóról kértek nekünk segítséget. Így történt végül, hogy az egyik játékvezető a mérkőzésen egy egyetemista lány volt, aki magassarkú cipőben fújta le nekünk a mérkőzést. 

Összeségében, rengeteg új barátra, ismerősre és megannyi élményre tettem szert mind a pályán, úgy a pályán kívül is a kézilabda által, amiért rendkívül hálás lehetek. Hihetetlen, ahogy a különböző nyelvek és származás ellenére, a vaxos labda és a játék, hogy össze tudja hozni az embereket. 

Mindenképp meg szeretném említeni, hogy bár nagy honvágyam nincsen és kifejezetten jó helyen vagyok, a család és a barátok mellett talán a kaposvári kézilabda hiányzik a legjobban. Ezért is köszönöm az érdeklődést felém és szeretnék sok sikert kívánni a nevelő egyesületemnek a Kaposvári ESE-nek és annak minden tagjának. 

Barna Bence