Kulcsfontosságú pontokat szereztünk Harkányban

A múlt héten hazai pályán talán meglepetést okoztunk a Komló legyőzésével, azonban szombaton a Harkány ellen a két pontért utaztunk.

Az őszi szezon egyetlen elmaradt mérkőzését nem akarta egyik csapat sem a tavaszra hagyni, ezért az utolsó hivatalos forduló után, még melegében, karácsony előtt játszottuk le.

A PVSE-vel közös csapatunknak jó előjel volt az elmúlt két forduló jó játéka: Szigetvár ellen hazai pályán jó játékkal, emelt fővel, de pont nélkül zártunk, a múlt héten a Komló csapatát sikerült magabiztosan legyőznünk. Javuló teljesítményünk egyértelműen látszik, de további pontokra kell váltani ahhoz, hogy a rájátszásban lehetőségünk legyen bizonyítani.

Ennek megfelelően elszántan utaztunk Harkányba a szombat esti hóesésben.

Az első félidőben magunkhoz ragadtuk a kezdeményezést és folyamatosan 1-2 gólos előnyben voltunk. Sikerült egy nagyobb különbséget is kialakítani (4-8) de a Harkány visszajött a meccsbe: a félidő vége előtt jó hajrával még Ők vezettek (15-14), de 30 perc után 15-16-ot mutatott az eredményjelző. Tettünk egy nagy lépést az értékes pontok megszerzése felé.

A második harminc perc kiélezett, fej-fej melletti küzdelmet hozott, 19-19-es állás után a házigazdáknak sikerült három gólos előnybe kerülniük, amelyre tudtunk értékes gólokkal, kivédett hetesekkell válaszolni. A vége előtt négy perccel 24-24-re jöttünk fel, majd gólváltás után 25-25-el fordultunk az utolsó percbe. A szerencse mellénk állt, sikerült betalálnunk, így a lefújás pillanatában mindössze egyetlen góllal, de jobbak voltunk a vendéglátóinknál.

Baranya Megyei Bajnokság – a negyedik helyről várjuk a tavaszt…

Az értékes pontok a téli pihenő idejére a tabella negyedik helyéig repítették csapatunkat. További bizakodásra adhat okot, hogy a tavaszi rövid, mindössze négy mérkőzésből álló szezonban szerencsés a sorsolásunk: három találkozó a tabellán jelenleg utánunk tartózkodó csapatokkal kerül megrendezésre, ráadásul az utolsó kettő hazai pályán. A február végén folytatódó küzdelmek közül a mostani találkozó visszavágója várhatóan éles csatát fog hozni a rájátszásra pályázó csapatok között.